Ezen a napon ez volt a harmadik csúcs
Mielőtt elindulnánk a Triumetalra a déli gerincen, elolvassuk Gyula bácsi leírását. Most nem sokat segítséget ad: hol a gerincen menjünk, hol pedig balra vagy jobbra kerüljünk. I-es erősségűnek jelzi az utat, melynek megtételéhez szerinte fél óra szükséges.
Az út eleje jól kitaposott, ezen indulunk tovább. Egy kisebb sziklakúpot balról megkerülve az utat még lánc is biztosítja, most nincs rá szükség. Miután leértünk egy mélyedésbe a gerincen haladunk tovább. Jó fogások, lépések vannak. Csak biztonságosan kell tudni egyensúlyozni. Néha kitett helyen vezet az út, de szerencsére ez nem zavar bennünket. Majd elérünk egy nagyobb sziklatömbhöz, melyet úgy döntünk balról kerülünk. Ezen a szakaszon kicsit jobban kell figyelni, de nem kritikus ez sem. Majd ezután vissza a gerincre. Egy helyen háttal ereszkedünk le, kicsit nagyot kell lépni. Már nagyon közel a csúcs. Az út végét nem a gerincen tesszük meg, hanem jobbról kerüljük azt. A szikla mellett jobbra nagyon jó lépések segítenek a haladásban. Majd megérkezik jobbról a keleti gerinc is, felmászunk a találkozási pontra, melyről úgy gondoljuk ez a csúcs. Persze van még egy kicsit tovább, egy technikásabb leereszkedéssel, majd tovább haladással, de úgy látjuk, hogy az már egy alacsonyabb pontra vezet. Elővesszük ismét a leírást. Gyula bácsi szerint: "...a déli és keleti gerinc találkozási pontjára, és tovább a csúcsra." No, hát akkor hallgassunk rá. Sanyi óvatosan lemászik a gerinc mellé - talán ez a legnehezebb pontja az útnak, majd leadom a zsákokat. Utána megyek én is. Innen még 1-2 perc és ott vagyunk az út végén. 20-25 perc telt el, vagyis most is jól haladtunk. A felhők továbbra is gomolyognak körülöttünk, de így is kibukkan még sok csúcs körülöttünk. Elértünk a harmadik csúcsunkra is ezen a napon, ezek közül kettőt most értünk el egy számunkra ismeretlen úton. Elégedettek vagyunk, jól érezzük magunkat. 1 óra van, és 1500 m szintemelkedés már utánunk van. Innen most már csak vissza kell mennünk a parkolóig.
Nem sietünk most sem. Csúcscsoki, fotók, pihenés. Visszafelé ugyanazon az úton megyünk, a Furkotán már nem állunk meg. Lábam miatt visszamegyünk a Lorenz-hágóba vezető sárga jelzésű útra, majd onnan fel a hágóba. Előttünk két idősebb úr küzd a lánccal pár percig, majd feladják, visszafordulnak. Mi pillanatok alatt fenn vagyunk hágóban, voltunk ma már ennél nehezebb helyeken is. A hágóból lefelé menet egy kedves, idős felvidéki házaspárral beszélgetünk, majd leérve a Felső-Wahlenberg-tóhoz, pihenünk egy kicsit. Kolbászból és csokiból nyerünk energiát, majd megyünk tovább. Rengetegen jönnek-mennek. Szép idő van, és kihasználják ezt az emberek. Szépen süt a nap, elvonultak a felhők is. Örülünk, hogy ebbe a völgyben jöttünk le, a Malom-pataki kissé zordnak és borúsnak tűnt fentről. Tempósan haladunk lefelé, néha megállunk fotózni. A piros útról letérünk a Csorba-tóhoz, de a naplementés képek most elmaradnak, a hegység belsejében kavarognak a felhők. De jó még egyszer megnézni, hol jártunk ma. Negyed 6 körül érünk vissza a parkolóba, közel 12 óra gyaloglás után, rendkívül elégedetten. Én még betérek a büfé melletti élelmiszerboltba, ahol a szükséges folyadék-készletet feltöltöm - nagyon kellemes áron. Öltözködés közben jön a parkoló őr is, kifizetjük neki a jegy "csökkentett" árát. Jókedvűen mondjuk neki, hogy viszontlátásra, mert terveink szerint nemsoká' egy újabb cél felé vesszük majd az irányt. Sanyi jóvoltából az út hátralévő része is sikeres volt, és 11 óra előtt már otthon vagyok.
