Jägihorn

Svájc egyik legszebb klettersteig útja

Reggel 6 óra, ébresztő. Elhallgattatom a telefonom, nem nagyon akar senki sem mozdulni. Kinézek az ablakon, látom világos van, kék az ég – jó jel. Lassan kivánszorgok a házból, és kint egy „csoda” vár. A felhők a Saas-völgyben ülnek, a Mischabel és a Monte Rosa fehérlő csúcsai a kék ég mögül a pedig magasba törnek. Csak állok, és csodálom ezt a nyugalmat – ezekért a pillanatokért érdemes fent aludni. Aztán kihívom a többieket is, majd viszonylag lassú tempóban végezzük reggeli teendőinket.

Negyed 9-kor el is készül az indulókép, és elindulunk a beszállás felé. A háztól nem messze egy tábla is jelzi az irányt, ami jó látási körülmények között eltéveszthetetlen. Magasan vagyunk, növényzetnek szinte már nyoma sincs, csak kő vesz körül bennünket. De a kilátásra nem lehet panaszunk, nagyon szép a kék éggel és napsütéssel. Kényelmes tempóban megyünk a beszállásig, a szintidőt kicsit megtoldva, 40 perc alatt érjük el. Beszerelünk, majd Zsolti–Imi–Gabi után én is elindulhatok. Az út eleje viszonylag egyszerű, több helyen járóterep, gyorsan haladok. Egy rövid kis közjáték után sorrend csere, Zsolti után beállok másodiknak. Végre jön valami mászós rész. Egy kéményszerű útban haladunk felfelé tökéletes biztosítás mellett. A kőzet kompakt, nagy fogások és lépések. Ahogy egyre feljebb érünk, szebb lesz a panoráma is. Hátunk mögött a Weissmies-csoport csúcsai (Fletschhorn, Lagginhorn és Weissmies), balról pedig a Monte Rosa és a Mischabel-lánc óriásai. A széles gerincre kiérve több helyen szép táblákon (egy helyen egy szép reibung tálbán) mászunk. Néha egy-két létra is utunkba akad, melyen gyorsan felkúszunk. Élvezetes a mászás, egyáltalán nem érezzük megerőltetőnek. Majd megpillantjuk a „kalandparkot” – a függőhidat és a kötélhágcsót.

A híd hosszára a becslés: a narancssárga bólyák ~harmadolták az utat

A „kalandpark” folytatása

Beszállás után közel két óra múlva érünk a hídhoz, ahol egy tábla tájékoztat, hogy ez egy K5-ös variáns, míg a kerülőút K3-as. Zsolti nem gondolkodik, csatol és indul. Már többször voltunk így a levegőben, de lelkét próbára teszi az út, megkönnyebbülve jelzi, hogy indulhatok. Persze megjegyzi, hogy kissé kellemetlen a dolog, mert az alsó és felső drót kissé messze van egymástól. Csatolok, és elindulok én is. Valóban így van. A felső drót messze van, minden lépésnél meg kell küzdeni, hogy csússzon a karabiner. Mit mondjak? Volt már olyan híd, amit jobban élveztem, pedig nincs tériszonyom. Az első harmadánál ez a kínlódás kissé elfárasztott. No, mindegy. Jön a kötélhágcsó. Jól néz ki, de Zsolti megjegyzi, hogy azért mókás, mert minden irányban mozog. Mindezek ellenére nekem ez sokkal jobban esik, mint a híd. No, és amit utána van, az pedig igazán élvezetes. Mivel minimálisra zsugorodtak a lépés-fogások, ezért az út építői óriási műtermi fogásokat, szikladarabokat erősítettek a falra. Élvezetes és izmos a mászás a szinte függőleges falon. De nem túl hosszú a nehéz rész, felérünk a gerincre, ahol becsatlakozik a kerülőút is. Innen pedig már csak fel kell szaladni.

Néhány perc és ott vagyunk mind a négyen a 3206 magasan lévő csúcskeresztnél, a szintidőn belül. Tökéletes az időjárás és rengeteg időnk van, ezért nem sietünk. A kilátás sajnos kissé korlátozott, több négyezresre fehér felhőpamacsok telepedtek. A következő napi hegyeinkre vezető utakat viszont jól beláttuk. Megpróbáljuk megjegyezni, hogy majd holnap a sötétben hol kell majd kanyarodnunk, persze a bejárást semmi sem pótolja (ezt holnap meg is tapasztaljuk). Eszünk, iszunk, beszélgetünk. Amikor felérkeztünk csak egy férfi volt a csúcson, de utánunk folyamatosan érkeznek a csapatok, egyre többen vagyunk. Érdemes volt korán indulni, nekünk nem kellett senkire sem várnunk. Aztán a sziklák mögül felbukkan egy idősebb olasz hegymászó, mint kiderült: 76 éves. Meghatározó élmény ez számomra: millió időm van még, és mint látom, lehet ilyen korban is testileg és lelkileg is tökéletes állapotban léteznünk. Nagyon sok múlik rajtunk is, hogy miként is alakítjuk majd életünket. Később a normál úton egy 7 éves leányka is megjelenik. Majd holland lányok bújják a térképet, és tanácstalanul próbálják a csúcsokat azonosítani. Igaz még nem jártam itt, de el tudom nekik sorolni azok nevét, amelyek a felhők mögül látszanak. Több mint egy órát töltöttünk a csúcson. Egyrészt minél több időt vagyunk magasan, holnap annál jobb lesz. Másrészt nagyon nem kell sietnünk, hisz másfél órán belül szállásunkon lehetünk.

A lefelé vezető út nem tartogat semmi meglepetést, szép lassan lesétálunk. Közben egy-két helyen még ledőlünk. Négy óra után nem sokkal pedig visszaérünk a házba, ahol csillapítjuk étvágyunk és szomjunkat.