Újabb tapasztalatok
Legutóbbi máramarosi utunkon fogalmazódott meg az a gondolat, hogy próbáljuk meg a trió tagjait egyenként megmászni. Mivel a Galacot már sikerült elérni az északi gerincen, a Nagy-Tejes csúcsához pedig már közel álltunk, ezért a harmadikra, talán az egyik legszebb hegyre, a Puzdrára esett a választás.
Az időpontot még január elején rögzítettük, február második hétvégéjére tűztük ki a hegymászás dátumát. Előzetesen le is foglaltuk szállásunkat a jól bevált helyünkön, a Medve Panzióban. Hat elszánt "asztalcsapkódó" vállalta be az utat, viszont csak egyetlen kocsit tudtunk kiállítani. Még volt tartalékban két társunk, akik nem döntöttek, de kocsijuk nekik sem volt. Felvetődött a buszbérlés lehetősége is, ami csak azért nem jött létre, mert Budai Peti, a radnaihavasok.ro kezelője is érdeklődött a túra iránt, és bevállalta a vezetést is saját autójával. Így már heten voltunk, de csak nyolc utasnak volt szűkösen hely. Még egy barátunk bevállalásával kedden tele volt mindkét kocsi. Aztán másnap egy ember visszalépett, de már nem tudtuk nyolc főre duzzasztani az indulók létszámát. Majd csütörtök este egy újabb visszalépés, vagyis végül is hatra apadt a létszám - a busz bérlése így már kevésbé lett volna kifizetődő.
Hét közepétől már látszott, hogy fő programunk, a Puzdra megmászásához eléggé rossz körülmények lesznek. Péntek este havazás, másnap pedig a viharos erejű szél közel -30°-os hőérzetettel párosul. Másnapra már jobb időt jósoltak, napsütéssel, kisebb széllel, de azért elég hideggel. Mivel szállásunk már le volt foglalva és minden le volt egyeztetve, ezért a maradék társaság még is bevállalta az utazást.
A hétvégi előrejelzés a hidegben és a szélben nem tévedett
Délután nem sokkal kettő után sikerült elhagyni a városhatárt. Érmihályfalva indultunk, mert bíztunk benne, hogy a nyári felújításnak köszönhetően elfogadható lesz az út minősége Nagykároly felé. Szatmárnémeti után a Hutai-hágó felé mentünk, ahol már volt bőven kátyú - mondjuk volt már rosszabb is. Mivel pedig Szatmárnémetitől már havazott, ezért csak elég lassan tudtunk haladni. Borsafüredre kb. 7 órás utazás után, 9 körül érkeztünk meg. Vendéglátóink a megszokott kedvességgel fogadtak bennünket. Lassan már mi is azt érezzük, mintha hazamennénk. Két éven belül ez volt a hetedik utunk errefelé. Szintén a már szokásos vacsorával folytattuk, és fél 11 felé vonultunk el aludni, hogy 2-kor ébresztő.
A havasok elejéig
Igen rövid alvás után mindenki álmosan ébredezett. Ahhoz képest, hogy igen korán volt, alaposan megreggeliztünk, elkészítettük a teáinkat, majd összerendezve felszereléseinket fél 4 felé elhagytuk a házat. A kiállással kisebb bonyodalmak akadtak. A 10-15 cm-es friss havon a kocsikkal csak igen nehezen ment a művelet, de azért hóláncok nélkül kitoltuk mindkettőt. A GPS alapján könnyen megtaláltuk a mellékutat, és a vártnál (templomnál) tovább tudtunk leparkolni. Klubunk újonnan beszerzett hótalpát senki sem akarta vinni, ezért amikor mindenki visszautasította, felrögzítettem zsákomra. Aztán Gabi - úgy gondolom bölcsen - meggondolta magát, és kis pirost még is csak bevállalta. Idáig minden tervszerűen ment, a kitűzött 4 órás indulás csak pár perccel csúszott meg. Persze azért volt zavaró tényező, elég erősen esett az eső, ami nem lélekemelő. Viszont hideg és szél nem volt.
Mivel ezt az utat még nem jártuk, ezért hamarabb keltünk át egy nagyobb hídon a patakon, de beláttuk, hogy nem ez lesz a jó út. Ezért vissza, és haladtunk tovább dél felé. Pár perc múlva egy újabb alkalmatosság az átkeléshez, két havas, jeges gerenda. Igaz, hogy még sötét volt, de jól kivehető volt egy patak völgy, ezért átkeltünk ezen is. A kezdetben szélesebb út folyamatosan összeszűkült, és voltak helyek, amikor a befagyott patak felett kellett haladnunk. Hallottuk a víz csobogását alattunk, ezért csak igen óvatosan lépkedtünk. Egy idő után balra egy felfelé vezető ösvényt találtunk, amely egy borvíz forráshoz vezetett. Innen pedig eltűnt az út. Meredeken emelkedve haladtunk tovább az erdő mentén, ekkor még igen jó hóviszonyok mentén. Több házat is elhagyva egyre magasabbra jutottunk, aminek a következménye az egyre nagyobb hó lett.
Egy helyen előkerültek a hótalpak. Innentől kezdve megmutatkoztak azok előnyei, habár kezdetben még volt olyan nagy a különbség. Közben pedig a szél is feltámadt, ami nem esett igazán jól a közel egy órás, de már elállt eső után. Lassan kezdett világosodni is, de az alacsonyan lévő felhőbe bekeveredve a látótávolság igen csak minimálissá vált. De a tervezett, két lehetséges útvonal közül az egyik jól követhető volt a GPS segítségével, így folyamatosan haladtunk felfelé. A szél pedig tovább erősödött és a havas darát nagy sebességgel fújta az arcunkra. Olyan volt, mintha ezer tűvel szurkáltak volna. Indokolttá vált a maszkok, síszemüvegek használata, ezzel elviselhetővé váltak a mostoha időjárási körülmények. 1400 m méter körül, egy igen meredek emelkedőn felfelé haladva, az erdő által védetlen területen mindenkinek a delta főszignálja juthatott eszébe. Majd megint egy enyhébb emelkedő következett az erdőben, ahol a szél megenyhült. Itt viszont volt bőven hó. A hótalpakkal is legalább térdig süppedtünk, anélkül pedig még nagyobb küzdelem volt a haladás. Egy szélcsendes helyen megreggeliztünk, majd haladtunk tovább. Váltott vezetéssel törtük az utat a hótalpakkal. Innentől kezdve nem sokat változott a helyzet, az erdő a hozta az elgondolt formáját: jó volt, mert felfogta a szelet, de a méteres friss hó erősítette az ember lelkét. A mély hóban való haladás, a kezdeti viszonylag gyors haladásunkból igen sokat visszavett.
Egyre feljebb kerülve a ritkuló erőben, a felhők közül megjelent a gerinc első magaslata, a Havasok elejének (Vârful Fetii) 1815 m magas csúcsa. 1650 m körül, kiérve az erdőből, újabb akadály került elénk. Egyrészt a szél viharossá fokozódott, másrészt pedig megérkeztünk a törpefenyves szintjére. Aki járt már ilyen részen az tudja mit jelent ez. Pusztán néhány száz méterrel hagytuk el a "mezítlábas" csapat tagokat, ami nekünk is nagy nehézségbe és nem kevés időbe került. De amikor visszanéztük, nem láttuk őket sehol. A szél miatt esélyünk sem volt, hogy esetleg kiabáljunk nekik. Bő fél óra fagyoskodás után úgy döntöttem, felhívom őket telefonon. De nem sikerült kapcsolatot teremteni velük. Mivel jól látszott, hogy ilyen tempóban esélyünk sincs elérni a Puzdrát a meghatározott időig, ezért nem vártunk tovább, visszaindultunk feléjük. Néhány lépést tettünk, amikor megpillantottuk a néhány tíz méterre lévő egyik barátunkat, aki ezt a távot is csak igen hosszú idő alatt tudta megtenni. Majd előkerült a csapat összes tagja. Bevártuk őket, és elemeztük helyzetünket. A hat emberből egyetlen ember vállalta volna a továbbhaladást, a többiek értelmetlennek látták. Jómagam több ok miatt is döntöttem a visszafordulás mellett. Először is a kitűzött célt esélytelenek voltunk megvalósítani ilyen körülmények és hótalpak nélkül. Felvetődött bennem az, hogy esetleg a gerinc első kúpjára, a Havasok elejére felkapaszkodjunk, de a viharos szél miatt nem éreztem nagy késztetést a továbbhaladásra. A csúcsáig még 100 m szint volt hátra. Ez még bőven lett is volna, de az eltérő haladási sebesség miatt (a legutóbbi 100 m szint megtételéhez 80 percre volt szükség talpak nélkül) csak egy igen fázós sportélményben lett volna részem. Harmadrészt úgy gondoltam, hogy az előrejelzések alapján másnap jobb idő lesz, így nem érdemes ezzel a csúccsal leharcolni szervezetem. De azt gondolom a többiek is hasonlóan gondolkodtak.
Visszatérve az erdőbe ismét jó idő lett, legalább is, ami a szelet illeti. Jó hangulatban haladtunk lefelé. Menetközben kötélcsere: Zsoltitól átveszi Ricsi. Majd kissé arcunkra fagyott a mosoly, amikor kiérve az erőből szemben kellett haladnunk a széllel. De ezt is leküzdöttük, és kissé módosítva az útvonalon visszaértünk a borvíz forráshoz. Majd innen a már járt úton, 10 órás gyaloglás után visszatértünk a kocsihoz. A délutánt beszélgetéssel, bőséges ebéddel, mérsékelt borozgatással és egy szaunázással töltöttük el. Fél kilenc felé már elaludtunk, hogy másnap 4-kor kelve megmásszuk a Sárkányt.
A bejárt útvonal
Megtettük az út és szint kétharmadát. Azonban világosan látszik, hogy ilyen körülmények között hótalp nélkül reménytelen a csúcsra történő feljutás.
A gerinc felső szakasza még tartogathat meglepetéseket
A gerinc felső szakasza december közepén
