Sólyomkő

Magyarország, Zempléni-hegység

Mászás a Fonyi Napok keretében II.

Másnap nem akaródzott korán indulni, a korai csapatba ketten maradtunk Sanyival. A félnapos tartózkodás alatt kezdésnek a már mászott Hordó V utat másztam elölbe. Az előző napi fáradtság már mutatkozott, de beleülés nélkül ment. A legrosszabb az volt, hogy a felső részen a szemembe sütött a nap, így szinte nem láttam semmit. Miután ezt Sanyi felsővel kimászta, a tőle jobbra lévő Névtelen V+ utat néztük ki. Figyelmetlenségem miatt kiszaladt a kötél az útból, így a tervektől eltérően ezt is elölbe másztam. Sanyi kirobbanó formában volt, ezért ezután rábeszélt, hogy a következő út a Hordótól balra lévő Névtelen VI- út legyen. Ügyesen átszerelte a kötelet, és felsőbiztosítással indultam neki. A kezdeti áthajlás nem okozott gondot, sikeresen túljutattam rajra. A felső szakasz jobban megdolgoztatott, de végül egy kis térdsérüléssel ez is sikerült. Mire leértem úgy nézett ki a nadrágom, mint akinek ellőtték a lábát. A múlt héten szerzett sebet sikerült megsérteni, és a viszonylag hosszú ideig történő mászás, ereszkedés alatt szépen átáztatta a nadrágom szárát. Sanyi persze sokkal jobban mozgott a falon, és már a mellette lévő, VI utat nézegette. A kezdő áthajláson gyorsan átjutott, a felső szakasz kissé megfogta, de szépen meg lett neki ez az út beleülés nélkül. Én feljutottam az áthajlás felé, de ujjbegyeim már annyira égtek, hogy lemondtam az út további részéről. Pihenést javasoltam, és közben megérkezett a csapat másik része is. Judit egyik nagy teljesítménye a Hordó V felsővel történő kimászása volt, Zolcsi pedig a Hordót és California Driving Schoolt is kimászta beleülés nélkül. A Névtelen III-asra felvittem a kötelet, hogy tudjon mászni, aki akar. Majd utolsó utunk előkészítéseként beszereltem a Favágó VI útba. Először Ricsi, majd Sanyi is kimászta szépen az utat. Majd zárásként én következtem. A repedés megfogott, egy beleülést el kellett követnem, de utána sikeresen feljutottam a standig.

Összepakolás után még visszamentünk a bázisra, felfaltuk a maradékokat, és egy jó hangulatú hétvégével gazdagodva tértünk haza.

Kapcsolódó beszámolók