Nagy Sólyom-völgy / Veľký Sokol

Szlovákia, Szlovák Paradicsom

A terv

Péntek délelőtt Sanyi ötlete nyomán vetettem fel egy téli szurdoktúrát a Szlovák Paradicsomban. Célként a Nagy Sólyom-völgy (Veľký Sokol) téli bejárását határoztuk meg. A hagyományos bejárás (Pila - Veľký Sokol - Glacká cesta - Malá poľana - Palc - Pila, 17 km / 550 / 4:40) helyett egy extrémebb változat merült fel - sztracenai indulással. Így a tervezett úvonal ~27 km-es lett, 800 m szintemelkedéssel, 7:15-ös nyári szintidővel. A SHMU és laviny előreljelzése biztató volt: felhős-napos idő, -2 és -6 fok körüli hőmérséklet, minimális csapadék, a "turistika" pedig jó. A terv felvetése után egymás jöttek a jelentkezések: Feri, Sanyika, Imi, Janó, Ildikó - pillanatok alatt egy kocsi már kevés is lett. Majd estefelé Dávid, szombaton pedig Fefe és Attila is csatlakozott a résztvevőkhöz. Megtörténik a kocsik beosztása is, hozzám negyed 5-re Sanyi jön, majd felvesszük Dávidot és Feriéket. A másik kocsi Imié lett, Sanyika sofőrségével.

Nehezen indul a nap...

Reggel negyed négykor csörög az óra, öt órát aludtam, ettől függetlenül nem vagyok túl álmos. A megbeszélt időre el is készülök, várom a kocsit. Néhány perccel a megbeszélt időpont után be is gurul. Esik az eső is, de bizakodunk, hogy a Paradicsomban jobb idő lesz. Majdnem öt órakor hagyjuk el a várost, a másik kocsi már előttünk van. Az autópályán szakad a hó, elég rosszak a közlekedési körülmények. A határon találkozunk a fiúkkal, innentől együtt haladunk. Ott tudjuk meg, hogy Ildikó átgondolta a tervet, és úgy döntött inkább mégsem jön, mert úgy érezte számára túl nehéz lenne a megpróbáltatás. Fél kilenc után érünk Sztracenába. A templom körül szeretnénk megállni, de akkora hó van, hogy oda nem tudunk behajtani. Így visszamegyünk a település elejére és engedélyt kérünk, hogy leparkoljunk az étterem előtt. Ezt meg is kapjuk, itt maradunk. Átöltözünk és elkezdjük összepakolni felszereléseinket. Mivel nem tudjuk milyen körülmények várnak a szurdokban, ezért mindenre felkészülünk: sisak, hágóvas, jégcsákány, beülő, kötél, jégcsavarok, karabinerek, hevederek. A nagy mennyiségű havat látva pedig felrakjuk hótalpainkat is. Persze kilenc emberre csak hat hótalpunk van, Dávidé pedig ránézésre nem sok mindenre jó, szóval inkább csak öt.

Háromnegyed kilenckor elkészül az indulófotó, irány a kanyon. Egyik barátunk ki akarja hagyni a sztracenai kanyon (Stratenský kaňon) bejárását, szerinte nem is a piros út mentén van, rövidíteni akar az alagúton. De Feri bátyó ragaszkodik hozzá, azt mondta, ha ez a terv, akkor legyen így. Kár lett volna kihagyni, mert nagyon szép volt. Persze hó volt bőven, hamar felkerültek a talpak. Egy fél óra múlva alatt be is járjuk, haladunk tovább Krivian felé a műúton, nyilván talpak nélkül.

Meg is találtuk a táblát, de mivel a csapat egy része lemaradt, ezért vártunk rájuk. Itt ismét felmerül egyik társunktól, hogy ez nem is a mi utunk lesz, hanem az még arrébb van. Bizonygatta is a térképen, de tévedett. A csapat megérkezése után ismét felvettük a hótalpakat, és bevetettük magunkat. Felváltva tapostuk az utat, volt bőven hó, kb 50-70 cm. A múlt héthez hasonlóan ismét eltévesztettük a jobb oldali leágazót. Egyszer észrevettük, hogy nincsenek jelek, de bíztunk benne, hogy talán feljebb lesz. Persze nem voltak, így aztán maradtunk a Podlesok felé vezető úton. Többször tanulmányozásra került a térkép, előbb-utóbb a pontos helyünk is meghatározásra került. Láttuk, hogy a Kopanec-hágónál találkozik ez az út a zöld turistajellel, így bátran haladtunk. A hótalpatlanok ezen a szakaszon nem haladtak gyorsan. A hágóban már látszott, hogy elég tetemes időveszteségre tettünk szert. De ettől függetlenül nem hátráltunk meg, haladtunk eredeti tervünk szerint. A völgy végén Sanyi és Attila begyorsítottak, húzták a csapatot. A szurdokvölgy bejáratához három óra alatt kellett volna érnünk, nekünk most ez öt órába került. Sanyi arra próbálta meggyőzni a csapatot, hogy ezt már úgy sem tudjuk teljesíteni, forduljunk vissza. Feri bátyó és Fefe ezzel ellentétesen határozottan a továbbhaladás mellett volt. A többiek nem nyilatkoztak, így délután kettőkor irány a szurdok. A tábla szerint 1:40 a bejárási idő, a térkép szerint viszont 2:30.

Biztató volt, hogy taposott nyomok voltak előttünk, egészen jól haladtunk. Eleinte nem sok víz volt a patakban, illetve nem is volt befagyva. Feljebb érve egyre több hó töltötte ki a völgyet. Jóval kevesebb megfagyott vízesés volt, mint a Suchá Belában. Sok helyen a doronglétrák is eltüntek a hó alatt. Néhány helyen pedig a lejegesedett fagerendákon való átkelésnél nagyon kellett koncentrálni. Míg a csapat eleje simán áthaladt minden gond nélkül, addig az utolsó embernél már úgy lejegesedett, hogy csak lovaglóülésben lehetett átmenni rajta. A vízesések mentén a létrák jól járhatók voltak, nem fedte őket jég. Különleges hangulata volt most a völgynek, teljesen más, mint nyáron vagy ősszel, de akár mint télen a Suchá Belának is. Jóval kevesebb és kisebbek itt a vízesések. De a szurdok vége, a Róth-szakadék most is csodálatosan szép volt. Ezután egy nem túl nehéz terepen, a szurdok elejétől számítva szűk három óra alatt, még világosban elértük a Glacka cestat.

A szurdok egyik fő látványossága a Róth-szakadék

Itt rövid pihenőt tartott a társaság. Innen még közel 10 km várt ránk nem túl sok szinttel, 2:25 nyári szintidővel. Elhangzott olyan vélemény is, hogy ez nekünk legalább hat óra lesz. Mivel elég éhes voltam, és nem kecsegtett a gyors megérkezés, ezért úgy döntöttem eszem kicsit. A többiek viszont elindultak, egyedül fejeztem be az étkezést. Majd arra alapozva, hogy a Glacka cesta az északi oldalon egy viszonylag széles út, ezért úgy döntöttem felveszem a hótalpakat. Néhány lépés és leoldott. Újabb percek teltek el, mire végre sikerült normálisan rögzíteni, így elkezdtem haladni a többiek után. Persze később beláttam, hogy nem volt túl jó ötlet felvenni a talpakat, mivel azokat nem ilyen terepre készítették. Ezért egy idő után levettem és elraktam azokat. Persze eközben tetemes lemaradásra tettem szert. De nyugodt voltam, térképem volt, tudtam merre járok. A fiúk a következő elágazásban megvártak, ezután már nem maradtam el tőlük. A sötétben egyébként igen jól haladtunk a Malé Zajfy-ig. Az ezutáni szakaszon a hó minősége viszont gyalázatos volt, így a szintidőt megdupláztuk. Majd amikor elértünk a Veľké a Malé Zajfy elágazást fellégeztünk, takarított utat láttunk magunk előtt. Itt aztán egy igen gyors iramot felvettünk, így aztán összességében alig haladtuk meg a szintidőt.

11 óra után pedig ismét ott voltunk a kocsiknál. Ha az eleje igen döcögősen is ment, de végül is sikerült egy nagyon szép napot lerekíteni belőle. Örülök, hogy Feri bátyó ragaszkodott a szurdok bejárásához, mert azért így lett teljes a nap. Miután átöltöztünk és elpakoltuk felszereléseinket a kocsiba, betértünk a vendéglőbe, ahol káposztalevessel és sörrel zártuk a napot. Ezután pedig már csak a sofőröknek volt feladatuk. Elég rossz körülmények között, kissé fáradtan is, de biztonságban hazaszállítottak bennünket. Köszönjük nekik ezúton is ezt!

Az út albuma