Az első rhododenron-túránk a Radnaiban
Már sokat hallottam és olvastam a rododendron virágzásról, amely az irodalom szerint június közepétől július közepéig tart. Láttam viszont egy képsorozatot, amely néhány éve június 8-án készült a Puzdrán. Rózsaszín volt a virágoktól. A naptárt tanulmányozva jött az ötlet, hogy máramarosban töltsük a pünkösdöt, hátha szerencsénk lesz nekünk is (mivel a pünkösd most igen késői időpontra esett). A múlt héten viszont Budai Peti képei alapján már lemondtam a rózsaszín hegyekről (a Nagy-Tejes oldalában lévő hófoltok láttán). A reggeli indulás előtt örültem volna, ha azért látunk néhány bokrot. Az elbeszélések alapján a Gargaló-nyereg felé tartva igen sok szokott lenni, így én ezzel a célponttal indultam el. Aztán majd meglátjuk: vagy felsétálunk innen a közeli Gargalóra, vagy egy kicsit távolabb lévő Galacra. No és ha esetleg ez utóbbi felé mennénk, jó időben feljutnánk, akkor esetleg a Nagy-Tejesre is rápróbálhatnánk, de végső cél lehetne a Puzdra is. Mindezeket az elképzeléseket előző este átbeszéltük a családdal. Sanyi a Galacra szeretett volna feljutni, így megállapodtunk abban, hogy felvonóval kihagyjuk az első 400-500 szintet, és esélyt adunk a nyári radnai-trió bejárásának - ami felvonó használata mellett is közel 20 km-t és ~1400 m szintemelkedést tartogat.
A radnai túráinkhoz képest igen késői, fél 7-es ébresztőben állapodtunk meg. A készülődés a szokásos menetrend szerint zajlott és néhány perccel 8 után sikerült elhagyni szálláshelyünket, a Medve Panziót. Az idő nem volt sokkal jobb, mint az előző nap, a felhők rátelepedtek a radnai és a máramarosi csúcsokra is. A panziótól néhány perc sétával már a felvonónál voltunk, és szerencsénkre már egy gyerekcsoport is ott toporgott a felvonónál. A jegyeket megvásárolva (egy felmenet 8 lei) beálltunk a sor elejére - aznap mi voltunk az elsők, akik felmehettek.
8:45-kor szálltunk ki a felvonóból és elindultunk a jól ismert úton az Asztal-rét felé. Menetközben ráláttunk a Lóhavasi-vízesésre, de sajnos a főgerinc csúcsai még most is felhőbe burkolóztak. De ez nem vette el a kedvünket, jó tempóban haladtunk felfelé. Ilyen üde zöldnek még nem láttuk ezt a tájat, eddigi túráink alkalmával mindig hó borította a hegyeket. Egy szűk fél óra alatt már az Asztal-réten voltunk, ahol ránk telepedtek a felhők, de ezzel mit sem törődve, jó hangulatban haladtunk tovább. A turistautat követve megjelentek az első rhododenronok, a tárnicsok, hízókák társaságában. Nem tömegesen nyílt, de azért szép volt nagyon. Az Aranyos-Beszterce forrástavához közeledve egyre nagyon kiterjedésű, virágzó rhododenronok fogadtak - ekkor már láttuk, hogy sikerült egy jó időpontot kifogni. Az idő nem volt a legvidámabb, a csúcsokon felhők ültek, de elhatároztuk, hogy a főgerincre felmegyünk, aztán majd meglátjuk. Kitartásunk jutalmaként egyre szebb virágmezők mellett haladtunk el (tárnicsok, harangrojtok, kökörcsinek, kosborok). Két óra tizenöt perc alatt pedig mát a Gargaló-nyeregben álltunk, ott ahol egy bő fél éve, decemberben igen zord körülmények fogadtak. Most viszont gyönyörű zöld volt a táj. A Galac is megmutatta magát: így barátunk ki adta a jelszót: Galacra fel! Persze próbáltuk visszafogni, javasolni, hogy étkezzünk egy kicsit, de a szokásához híven hajthatatlan volt, ennél a helynél tudott egy jobbat ;-) Pár perc múlva azért csak megálltunk egy szűk félórára, egy gyönyörű virágos helyen. Csokrokban voltak a kankalinok, tárnicsok, ... Az idő sajnos nem nagyon javult, de azt láttuk, hogy jól haladtunk, így a továbbhaladás mellett döntöttünk. Miután elfogyasztottuk a tízórait, folytattuk utunk. Mivel a térképet meg sem néztük - a téli úton. Ennek meg is lett az eredménye: a sziklás részek közé keveredtünk, amit nagyon azért nem bántunk. Sőt! Egy helyen félelmetes mennyiségű tárnics-mezőre bukkantunk, majd egy harangrojt-mezőt is kereszteztünk. Pont délre értünk a Galac-nyeregbe, innen már nem sok választott el első csúcsunktól, a Galactól. Igaz, én már jártam erre, de Sanyi már nagyon várta, hogy a régóta tervezett csúcson álljon. Menetközben újabb virágfaj is felbukkant, az apró kankalin. Indulástól számítva négy óra múlva pedig mindannyian ott álltunk a Galac csúcsán. Sajnos kilátásaink kissé korlátozottak voltak, de jól eső érzés töltött el bennünket, hogy feljutottunk. Csúcs-csoki, csúcs-öröm és csúcsfotó. Majd egy rövid megérdemelt pihenés...
