A nagyon szép tiroli
Reggel 6 előtt ébredtünk. Ellentétben a három napos előrejelzéssel, rendesen befelhőzött, viszont nem volt hideg. A Rax felé kissé morcos volt az ég, de bíztunk benne, hogy nem fogja meghiúsítani eső a tervünket. A parkolóban két budapesti fiúval beszélgettünk. Meg tudtuk azt is, hogy 7 óra körül a parkolóban egy természetvédelmi őr kocsival behajtott a parkolóba, körülnézett, majd ment tovább felfelé járműjével.
8 órakor indultunk el a parkolóból a már bejárt úton kiszemelt utunk felé. Senkivel sem találkoztunk, kihalt volt a fal. Beszereltünk és háromnegyed kilenckor elindult barátom az útban. Az első hossz (40 m, 2+) néhány fogása kissé zsíros volt, de engem annyira nem zavart. A standból jól látható volt a következő hossz (40 m, 3+). Ennek első felében szinte semmi biztosítás nem volt, de nagyon nem is hiányzott, jól lehetett haladni. A Tirolsteig második standja után két kis tornyot kellett megmásznom. Több út is kínálkozott rá, én mindkettőn az élen haladtam. A Behm-féle kalauz 4- ért adja az elsőt. Egy mozdulat az egész, de mindketten úgy éreztük, hogy meg volt az annyi. A következő tornyon is folytattam a gerincen, ami megint csak nehezebbnek tűnt 3-asnál. Igaz, a kalauz szerint az a táblán megy, de nekem az él jobban tetszett. Egyébként felülről belenézve a táblán lévő fogásokba igen zsírosnak tűntek. Ezután már csak be kellett standolnom, és jöhetett Sanyi. Amikor felért mellém arcáról le lehetett olvasni, hogy nem volt annyira egyszerű neki sem. Mindketten arra gondoltunk, hogy ha ez a 4-, akkor milyen lesz az 5+. Nem tudtuk eldönteni, hogy vagy fáradtak vagyunk, vagy nehezebb a szakasz a kalauzban leírtnál. A harmadik hossz (30, 3) - amely ismét egy könnyedebb mászás volt - vezetett fel a Schwarzgrabenkante-hoz. Piros felirat is jelezte ezt a részt (40 m, 5-). Egy nagyon szép táblamászás következett nekem, jó fogásokkal, lépésekkel és jó biztosítással. Könnyebbnek tűnt, mint a második hossz utolsó két tornyán lévő élmászás.
A következő hosszt (25 m, 4) tegnap a szomszédos útból már láttuk, Sanyi neki is fogott a kimászásának. Menetközben néhány fújtatást, illetve a "ez neked tetszeni fog" hangsúlya előrevetítette, hogy nem a legkönnyebb hosszak közé fog tartozni. Mit mondjak? Több mint érdekes volt beszállni a hosszba. Szeretem a kitettséget, de ez kissé félelmetesnek tűnt, ott és akkor. A második, harmadik lépésnél eljutottam a következő részhez: egy nagy áthajlás és a majdnem függőleges tábla között egy jól követhető repedés húzódik. A táblán szinte semmi lépés, inkább reibung, de kissé meredek (legalább is nekem úgy tűnt). A repedés, így maga az út is enyhén emelkedik, de magában az útban traverz jellege van az embernek. No, akkor egy nagy levegő, fogás a repedésbe, felállni a falra, aztán hadd menjen. Rendesen szuszogok, értem már miről beszélt Sanyi. Az elején még igen jó repedés menetközben igen zsírossá vált. Néhol az az érzésem, mintha több liter fáradt olajat kentek volna rá. A közepe táján van egy kis rész, ahol megpihenek, addig egyben nyomtam. Újabb nagy levegő és megyek tovább. Egy helyen eltűnik a repedés és egy kisebb áthajló tömb veszi át a szerepét. Itt viszont lépésekben sem bővelkedek. Megállok, keresem a fogásokat, de nem igazán találom azt, ami nekem jó lenne. Tapogatom a falat, de nincs meg az igazi. Akkor keresek egy kicsit feljebb. De egy óvatlan pillanatban túl magasra nyúltam, így a lábam már nem tapadt rendesen a falhoz és zsupsz: jön az ingaóra. Nem estem nagyot (Sanyinál át sem fordult a félszorító), de nem esett jól. Fél perc pihi, összeszedem magam, és megpróbálom még egyszer. Már nem nyúlok magasra, elég lesz lejjebb is. No, és úgy is lett. Csak átjutottam ezen a szakaszon is. Még néhány kicsit gondolkodós lépés-fogás, és már fent is vagyok a standban. Kifogott rajtam, pedig igazán szép, még a zsírosságától is eltekintve.
A következő rövid, de szép hossz (20 m, 4-) gyorsan meg van. Itt találkozom egy idős házaspárral (legalább 60 mindkettejük), akik az eredeti utat másszák. Tiszteletre és csodálatra méltat. Sanyi is felér, de elengedjük őket. Egyébként igen jó tempóban másznak. A következő hossz (20 m, 4) feléig a kötéltörés miatt egy biztosítás sincs, de nagyon nem is hiányzik. A második fele sem túl nehéz. Eljutottam a 2,5 nap utolsó elölmászásáig. Ezen hossz (20 m, 5-) első fele nem tartogat semmi nehézséget. A végén egy áthajló táblamászás. Kissé félelmetesnek hat, hogy biztosítás szinte semmi sincs az áthajlás aljáig. Sanyi mondja, hogy mielőtt fellépek rakjak valamit, nehogy mellé hulljak vissza. Nem nagyon van lehetőség, de egy igen hosszú hevederrel készítek egy biztosítási pontot. Aztán fellépek. Jobbról egy nagy fogás. Megfogom, fellépek, nyúlok és ott a következő balról is. Lépések is vannak, nincs gond. Aztán még egy balos és jobbos fogás, és fent is vagyok.
Néhány perc múlva pedig ott állunk utolsó hosszunk (30 m, 5+) előtt. Innen még több egyszerűbb lehetőség lenne az út lezárására, de nem azért jöttünk ide. Előttünk egy tábla egy szép, keskeny repedéssel. Feljebb egy rövid traverz, majd ki a bevágásban. Sanyi lélekben felkészül, az első két akasztásig egyszerű. A következő két akasztás, illetve annak kimászása a feladat. Ha szitok nem is, de fújtatás kíséri az utat. De szépen megoldja a feladatot, örül is neki rendesen. Nekem pedig izzad a tenyerem. Tudom, hogy ez a legnehezebb rész. Sok minden jut eszembe. Az is, hogy A0-zhatom, de ezt elvetem. Úgy indulok neki, hogy megcsinálom én is. Izgalmas a repedés. A falon nincs sok fogás, de lépés sem. A harmadik akasztás körül járok. Sanyi a repedéstől jobbra mászta ki az utat - kissé furcsa pózban. Én viszont felfedezek a repedéstől balra is egy fogást. Nem nagy és kicsit magasan is van. Nyújtózkodom, de nem érem el. Összerakom a dolgot. Jobb lábbal feljebb lépek, ballal felnyúlok és meg lesz. Aztán jobb kéz következik, kissé magasan, de úgy látom meg lesz az is. Indítom a mozdulatsort. A jobbos lépés meg van. A fogáshoz kissé lejjebb kell engednem a testsúlyom, hogy ne billenjek ki - most jobb lenne, ha alacsonyabb lennék. Felnyúlok. Nem nagy, de meg van. Jön a következő, jobbal megfogom a repedéstől jobbra lévő tömb tetejét. De nem olyan jó fogás, kissé gömbölyű - vagy nem jót találtam. No, és a lábammal sem találom a lépést, tartom magam, de egyszer csak megszegem a szabályt: elengedem a fogást. Fél méterrel lejjebb kerülök. Kezdhetem elölről. Második kísérletre kimegyek én is a réstől jobbra, és ott húzom fel magam. Meg is van. Aztán néhány lépés, és én is ott vagyok az út végén. A szintidőt, majdnem megdupláztuk, közel 5 óra volt az út.
Összességében egy nagyon szép, változatos utat másztunk. A néhol zsíros kőzet nem igazán zavaró. Nincs agyon biztosítva az út, de ahol kell, ott vannak a nittek. A traverz (Hangelvariante) és az út végén lévő repedés pedig lehet visszahív még egyszer erre az útra. Gratulálunk egymásnak. Habár nekem ez nem ment olyan jól, két hibapont, de mindegy. Azért örülök, a 2 és fél nap alatt több mint 1000 m-t másztunk több 5-ös, 6-os erősségű hosszban. Tanulság: talán többet kellene edzenem és akor hiba nélkül menne.
A Völlerinen lesétálva még megnéztük a Richer's Ende (5-, 3 kh) beszállását, majd a parkolóban megmosdottunk, átöltöztünk, megebédeltünk és csökkentettünk szomjúságunkon. Háromnegyed 4-kor elindultunk hazafelé. Menetközben még megálltunk egy rövid vásárlásra és egy tankolás erejéig, majd egyenletes 100-as tempóra (költségtakarékosan) állva barátom hősiesen hazavezetette a kocsit. Köszönet érte! Szűk hét óra alatt szálltam ki a kocsiból.
