Galac-kör
Reggel 2-kor könyörtelenül csörgött az óra. Annak ellenére, hogy csak 5-6 órát aludtunk mindenki megpróbált magához térni, hisz jól tudtuk: ma egy kemény nap vár ránk. Negyedjére futunk neki az útnak. Csak reménykedni tudtunk, hogy talán ma sikerül, ami idáig még nem: sikerül teljesítenünk a grandiózus tervüket (téli Radnai-trió) és ma mindhárom hegy tetejére sikerül feljutnunk. Az időjósok szerint csodálatos időnk várható: egész napos napsütés, viszonylag tűrhető hőmérséklettel (-10 °C körül) és nem túl nagy széllel (30-40 km/h) a gerincen. Persze, amikor tegnap elmondtuk tervünket szállásadónknak, Sanyinak, bólogatott és csak szűkszavúan annyit mondott: nem igen fog menni. Ezt erősen alátámasztotta az a tény, hogy a héten leesett közel egy méteres friss hó, de azért hitünk töretlen volt.
Szépen komótosan készülődtünk, és mire mindennel végeztünk (kiadós reggeli, teafőzés...), kicsit (fél órát) megcsúsztunk eredeti tervünkhöz képest. Fél négykor készül az indulókép, ekkor indulunk el szállásunktól, a Medve panziótól. Csillagos ég, ragyogó holdvilág vesz körül bennünket. Az út ismerős, és nincs is akkora hideg, mint amit beharangoztak. Jól haladunk a hajnali "sötétségben". De hát nincs is az! Ilyen gyönyörűnek még nem láttam a havasokat. Szépen kirajzolódnak a csúcsok is, és a telihold mindent megvilágít ezüstös fényével, beragyogja a házakat és kazlakat. 5 óra tájban találkoztunk az egyetlen emberrel túránk során. Kérdezte merre megyünk, mire mi soroltuk neki a csúcsokat: Buza Muntelui, PăltiniÅŸul, Vârful GalaÅ£ului... - mire közbe szólt Puzdrele. No igen, oda is szeretnénk. Mikor elköszöntünk tőle, még utánunk szólt, és többször elismételte: frigo, frigo. Az utat taposták előttünk, így viszonylag könnyen haladtunk. A középső állomás után - a szokásoknak megfelelően - elfogynak a nyomok, egyre mélyebb a hó. Egyszer aztán úgy döntünk, hogy felcsatoljuk hótalpainkat, feleslegesen ne pocsékoljuk energiánkat, van még bőven mit csinálnunk ma. 6 óra után kelet felé egyre szebb lett az égbolt. A borsai hágó felett lévő sötétkék felhők megszínesedtek: sárga, piros, vörös, lila, barna... színben pompáztak. Majd a Sárkány és később a Torojága felett is színesedni kezd az égbolt. Innentől kezdve pedig egyre nehezebb megállni, hogy ne fényképezzünk.
7 óra körül megváltozott a panoráma, először megjelenik előttünk a Pietrosz tömbje, jól azonosíthatók a csúcsok: Nagy-Pietrosz, Grohotu, Fehér-kő, Bukuly-csúcsok, Rebra. Majd felbukkan a lenyűgöző szépségű Puzdra az északi gerincével. Újból itt van előttünk a Nagy-Tejes is, ahol talán még látni vélem azt a pontot, ameddig feljutottunk tavaly. No, és ha nem is olyan karakteresen, mint a többi, de látszik a Galac is, mai utunk első célpontja. A Buza Muntelui felé közelítve a látvány nem nagyon változik, ezek a hegyek kísérnek bennünket. Majd amikor a csúcs felé bekanyarodtunk az utolsó kaptatóra, visszafelé páratlan szép látványban lett részünk. A nap most festette aranysárgára ezeket a csúcsokat, melyek most teljes szépségükben ragyogtak. A háztól közel 5 km-es úton ~800 m szintet emelkedtünk idáig 4 óra alatt. A sífelvonó felső állomásánál észak felé is páratlan a panoráma. A reggeli fényben a kék ég mögül kiemelkednek a Máramarosi-havasok csúcsai a Borsai-hágótól a Torojágáig. Beazonosítjuk tegnapi utunk is, melynek végpontja már jóval alattunk van. Igaz nincs túl meleg, amit bizonyít a bajuszomra és szakállamra fagyott lehetet is, de egy fél órás pihenőt még is elrendelünk magunknak. Megreggelizünk, pótoljuk a folyadékot, és közben gyönyörködünk a tájban.
Innentől kezdve az erdőben folytatjuk utunk. Kezdetben hótalpaink nélkül haladunk, főleg a igen mély, puha hó miatt. Ahogyan lehet megpróbálunk a gerinc keleti oldalán maradni, és talán sikerült az eddigi legjobb útvonalat megtalálni. A fák között kilátva igen szép látványban van részünk, a Sárkány, a Gonosz-kő, a Gargaló tömbje, a Nagy-Tejes, a Puzdra, a Pietrosz tömbje, mutatósak innen a gerincről. A gerinceken a hózászlók erős déli szelet jeleznek, de itt szélcsend van. Helyenként térdig, combig süppedünk a hóba, ami igen csak megnehezíti a haladást. De mindent összevetve talán még most a legjobb itt a hóhelyzet, persze azért megjegyezhetjük, messze van az ideálistól. Kilenc óra körül a Pietrosz fölött felhők gyülekeznek, majd néhány perc alatt el is tűnnek a csúcsok. Nem túl jó jel ez, hisz az időjósok nem ezt jelezték. Miután eltelik egy fél óra, már a Juharos csúcsának közelében vagyunk. De a kép tovább romlott. A déli szél szürke fellegeket sodort a havasok felé, szinte alig látjuk a főgerinc csúcsait. A hó sem igazán jó, az időközben felvett hótalpakkal is mélyen besüppedünk. A Buza Muntelui és a Juharos közötti gerincen lévő erdősávot, annak ellenére, hogy az út hossza is rövid és szinte nem is emelkedik, elég lassan tudtuk leküzdeni, több mint két órára volt szükség. Közel 7 órája vagyunk úton, ami alatt megtettünk ~8 km-t, ~800 m szintet emelkedtünk és az idő jelentősen elromlott. Mindez nem veszi el kedvünket, a csúcson meg sem állunk, folytatjuk utunk a Galac felé. Persze visszafelé pillantva, a felhők között kivehető szinte az összes jelentős csúcs a Máramarosi-havasok romániai részén: a Sárkány, a Torojága, a Bárdói-Pietrosz, a Várkő és a Pop Iván.
Ahogyan közelítjük a hegyet, jól látjuk, hogy először szintet kell vesztenünk. Az út továbbra sem túl jó, rendszeresen beszakad alattunk a friss hó. Egy bő fél óra alatt elérjük a Galac "lábát", ~1700 m-en vagyunk. Viszonylag szélcsend van, ezért egy fél órás ebédszünetet megengedünk magunknak. Közben pedig szemléljük további utunk, keressük a legjobb felmeneti utat. Bármerre is haladunk újabb küzdelmekre kell számítanunk, egyre nagyobb a hó, és nem tart szinte semmit. Röviddel indulásunk után egy patakmedren is át kell verekednünk magunkat, ahová a szél igen jelentős mennyiségű havat hordott össze. Ez pedig rabolja az időnket, a hótalppal is rettentő nehéz a haladás. Majd egyre meredekebbé válik a terep, és igaz, hogy mély a hó, de alatta jeges is. Így a hótalpakat hágóvasakra cseréljük és előkerülnek a jégcsákányok is. Lassan emelkedünk. Majd egy sziklás betét állja utunk. Mellette mellig süppednénk a hóba, ezért ezt választjuk. Itt felkerül a sisak is, egy véletlen kicsúszás esetén még jól jöhet. A sziklabetéten áthaladva igen szép úttá minősül át ez a hegy, melynek tömzsi, ormótlan alakja nem vetekszik a szomszédos Nagy-Tejessel vagy a Puzdrával. Ezután az izgalmasabb szakasz után már technikai nehézségek nincsenek, de még hosszú, kitartó emelkedő vár ránk. Néha-néha még a kék is kibukkan a sötét felhők között, de csak játszik velünk az idő. Viszont a szél nem fúj, és ez elviselhetővé teszi az amúgy nem túl meleg időt (~ -10°C körüli hőmérsékletet).
A legutóbbi ~2 km és ~350 m szint megtételéhez két és fél órára volt szükségünk. Több mint 10 órája vagyunk úton, majdnem két óra van. Fent vagyunk a Galac csúcsán, és örvendünk annak, hogy sikerült az északi gerincen teljesíteni az utat. Az viszont egyértelmű, hogy ma már több csúcson nem fogunk állni, kifutottunk az időből. De mindez nem veszi el kedvünket. A kilátás a felhős idő ellenére is nagyon szép, teljes körpanoráma van. Nem sokat időzünk a csúcson, mert még le is kell jutnunk. Visszafelé nem ugyanezen az úton akarunk haladni. Felvetem, hogy menjünk el a Gargaló-nyeregig, és onnan már ismerjük az utat lefelé. Ezzel egy szép Galac-kört tennénk meg. Nem sokat kellett tanakodni rajta, kis csapatunk elfogadta, így már indultunk is.
Egy fél óra múlva elértük a Galac-nyerget, ahol a hó ismét igen mély és puha lett. Újabb szerelés: hágóvas le, hótalp fel. Majd a Ló-havas oldalában haladtunk tovább. Közben egyre lejjebb ereszkedtek a felhők, aminek nem örültünk kitörő lelkesedéssel. Majd a Ló-havast elhagyva egyre kisebb lett a látótávolság is. Sötétedett is és ránk telepedett a köd is. A messziről még jól látszódó nyereg is eltűnt előttünk, nagyon kevés tájékozódási pont maradt. A nálunk lévő GPS nagy szolgálatot tett most is. Enélkül akár igen nagy bajba is keveredhettünk volna. A nyeregig tartó újabb 3,5 km megtételéhez és minimális szint megmászásához majdnem két órára volt szükségünk.
A nyeregben irtózatos erővel fújt a szél, erősen sötétedett, a látótávolság pedig csak néhány méter volt. Így aztán nem sokat maradtunk itt sem. A téli út az 1905 m magas hegyen vezet, de ennek nyugati oldala sziklás, technikás út. Egy másik lehetőség a nyári út a völgyben, itt még nem jártunk, csak a vonalvezetésére emlékeztem. Mivel a lavinák kialakulásának veszélye nem fenyegetett bennünket, ezért úgy döntöttünk, erre megyünk. Viszont a beszálló pont megtalálása igen nehézkessé vált, eltűnt minden tájékozódási pont. Ráadásul ez az út kezdetben meredeken indul lefelé és kellően csúszós is volt ahhoz, hogy a hótalpakkal közlekedjünk rajta. Viszont a lejtő közepén nem volt alkalmas hely a levételéhez. Tőlünk jobbra észrevettük, hogy kisebb a hó, ezért bevállaltunk egy traverzet, amelyet csak lassan, óvatosan hajtottunk végre. Aztán mire odaértünk az emelkedő is megenyhült, így nem szereltünk le, haladtunk tovább. Tudtuk, hogy egy jó darabig a lejtő irányába kell haladnunk, így azt követtük, és csak ritkán ellenőriztük irányunk helyességét.
Viszont egyszer bekeveredtünk egy "csapdába". Mindenfelé emelkedett az út körülöttünk. Egyértelművé vált, az Aranyos-Beszterce forrástaván állunk. Ezt megerősítette a GPS is. Igaz a térképen nem volt rajta a tó, de annyit láttuk, hogy a turistaút jobb oldalán vagyunk. Tudtuk, hogy jó lesz minél hamarabb elhagyni ezt a helyet. Először a GPS nélkül próbáltunk kijutni, aminek meg is lett a következménye. Elindultunk kifelé és megörültünk, mert nyomokat találtunk. Csak amikor visszafelé vittek a nyomok, akkor jöttünk rá, hogy ezek a mi nyomaink, tettünk egy kört. Tipikus, több helyen is leírt hibalehetőség, amikor semmiféle tájékozódási pont nélkül kell mozogni - most pedig megtapasztaltuk. Akkor elő a GPS-szel, szabaduljunk ki! De mielőtt ezt megtettük volna, egy újabb közjáték. Janó hótalpa eltűnt a mélységben. Nem csatolt le a lábáról, de kihúzni sem tudta. Megpróbáltuk mi is, de nem ment. Elkezdtünk ásni, és a hó alatt jeges kásával találkoztunk. Akkor pedig még most is a tóban vagyunk. Nem túl jó hír. Nagy nehezen sikerült kiszabadítani, melyet egy kesztyű bánt, csurom vizes lett a kiszabadítási manőver után. Ismét beigazolódott, hogy téli túrán egy kesztyű nem kesztyű. Innentől kezdve pedig 40-50 lépésenként folyamatosan ellenőriztük irányunkat. Ennek az lett a következménye, hogy visszakerültünk az útra, de csak nagyon lassan haladtunk, mert a nagy hideg miatt a GPS csak a kabát alatt tudott működni. De ezzel még nem fejeződtek be a nehézségek. A GPS szerint az úton voltunk, de bekeveredtünk egy kúszó fenyvesbe. Legalább egy óra kellett mire átvergődtünk rajta. Mindez már több mint 14 óra túrázás után, sötétben. Miután kivergődtünk belőle próbáltuk elkerülni ezt a részt, persze ennek az lett az eredménye, hogy ismét lekeveredtünk az útról. Ahhoz, hogy visszatérjünk, néhány kisebb patakmedret át kellett másznunk, amivel ismét kisebb nehézségek adódtak. De végre valahára nyolc óra körül csak eljutottunk az Asztal-réten található nemzeti parkot jelző tábláig. A nyeregtől induló ~4,5 km megtételéhez most már három és fél óra kellett a körülmények miatt. Itt egy kis pihenőt tartottunk, megittuk a még megmaradt teánkat, magunkhoz vettünk egy kis csokit, és elindultunk a sípálya felé.
Persze még egy kis emelkedő várt ránk, ami már nagyon nem esett jól, de leküzdöttünk ezt is. Ennek tetejéről már láttuk a pályához vezető ösvényt is. Igaz még most is több mint 600 m-rel magasabban voltunk a szállásunktól, de itt már teljes biztonságban éreztük magunkat. Már "csak" le kell gyalogolni. Az út további része már nem okozott meglepetéseket, a folyamatos ereszkedéssel, több mint 18 óra gyaloglással, közel 25 km és ~1400 szint megtétele után, kellően fáradtan visszaérkeztünk kiindulópontunkba. A vacsora és egy üveg bor elfogyasztása után az étkezőben elbóbiskoltunk, így éjfél felé hajtottuk fejünket álomra ágyunkban.
Akkor úgy gondoltam: lehetetlen vállalkozás a téli Radnai-trió bejárása ezen az útvonalon, így más terveket szövögettem. A Galacra való feljutás után jöhet az újabb kihívás: a Puzdra téli megmászása.
A bejárt útvonal
