Minden idők legnépesebb Borostyán rendezvénye:
V. Jubileumi Borostyán Óévbúcsúztató Túra 2010
December elején a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött csapatunk, hogy ismét létszámbővítést hajtunk végre, kinőttük a 60 fős buszt. No, és akkor nem kispályáztunk, megrendeltünk egy másik nagy buszt is. Bevállaltuk, hogy az év utolsó előtti napján akár több mint száz emberrel együtt búcsúztatjuk el az óévet, Erdély sokak számára ismeretlen táján. Akkor pedig nézzük meg a tervet, amely lehet még azoknak sem tisztázott, akik ott voltak.
Ez évi célpontunk a A Vigyázó-hegység (Masivul Vlădeasa) volt, amely az Erdélyi-Szigethegység egyik tagja. Déli szomszédja a Bihar-hegység, északnyugati a Királyerdő, északkeleti a Meszes-hegység, keleti pedig a Gyalui-havasok. A hegység legmagasabb csúcsa a Vigyázó-csúcs, amely egyben a Szigethegység második legmagasabb pontja is. Ennek keleti oldalában több találunk egy észak-déli irányú gerincet, melyen három szikla kiemelkedés is található.
Debrecenből a Király-hágón átkelve tudjuk megközelíteni a kiinduló települést, Kőrizstetőt (Scrind-Frăsinet). A rövidebbik út Sebesváron (Bologa) keresztül vezet, de ennek minősége nem a legideálisabb buszok számára, ezért inkább egy kicsit hosszabb utat érdemes választani Bánffyhunyad felé. Ezen az útvonalon Debrecen-Kőrizstető ~210 km. Nekünk most ez ~4,5 órába került (egy megállással).
Kőrizstető javasolt megközelítése busszal
Kőrizstetőről (730 m tszf.) nyugatra van a Vár-patak (V.Cetăţii), melynek mentén elérhető a kövek. A patak melletti út száraz időben személygépkocsival egy darabig járható, de mi ezen már gyalogoltunk. Télen igen szép a patak völgye.
A Vigyázó keleti oldalának kövei
Az első szikla felé haladó felvezető utat (~930 m tszf.) a falutól ~5 km-re érjük el, 200 m szint emelkedéssel. Innen egy enyhén emelkedő úton észak felé található a három kő, melyek nevei a turistatérképen nem szerepelnek, és az egyes leírások és térképek alapján ellentmondásosan azonosíthatók.
Az első neve talán egyértelmű. Ez a Pojar, melyet Czárán Gyula is Pozsár-kőnek nevez (~1140 m tszf.), tetején egy keresztel. A második nevét egyetlen erdészeti térképen láttam Piatra lui Iosif (~1250 m tszf.) elnevezéssel. A harmadikét két térképen is Vf. Piatra Rusului (1302 m), illetve Piatra Rusului (1303 m) néven. Az utóbbi két kő magyar elnevezéséről Mátyás Vilmos Bihar-hegység turistakalauzában olvashatunk. De sajnos térképvázlata is és az általa leírt kövek elhelyezkedésének iránya sem egyezik meg a valósággal. No, és kisebb elnevezési problémák is felmerülnek. A Piatra Rusului szó szerint Orosz-követ, a Vârful előtag pedig csúcsot jelent. Így akár illethetnénk ezt a pontot akár Orosz-kővel, illetve Orosz-csúcssal is. A második kő elnevezésére pedig a József-kő elnevezés lenne a logikus nyelvészeti szenpontból. De Mátyás kalauzában nem ezt olvassuk, szerinte a legmagasabb csúcs az Orosz-hegy (térképvázlatán ez Varful Rusului, 1298 m, rossz helyen van jelölve), melytől nyugatra helyezkedik el az Orosz-kő (Piatra Rusului) - ami a valóságban nem így van. Ha ez a második kő lenne, akkor pedig ellentmondásba kerülnénk a III. katonai felmérés térképével is, mert az a Piatra Rusului magasságát 1303 m-nek jelöli, márpedig a második kő ennél ~50 m-rel alacsonyabban van.
III. katonai felmérés térképrészlete
Így én inkább a Pozsár-kő, József-kő, illetve Orosz-kő/Orosz-csúcs elnevezéseket használnám.
Ezen "rövid" etimológiai elmélkedés után térjük vissza túránkra. A feladat szép kihívásnak tűnt több szempontból is, legfőképp azért, mert ekkora létszámú csapattal még egyikőnk sem túrázott. Megpróbáltuk a lehető legalaposabban előkészíteni a túrát, hogy zökkenőmentesen vezényeljük le ezt az ünnepélyt. Előző évben történt kisebb kellemetlenség megelőzése érdekében ültetési sorrendet készítettünk, kijelöltük a buszparancsnokokat, a kisebb őrsök vezetőit, az egészségügyi felszerelésért felelős személyt, a technikai eszközök hordozóit...
Reggel buszaink a megbeszélt időben meg is érkeztek, és pontosak voltak a résztvevők is. Már-már szokatlan módon időben el is tudtunk volna indulni, de a hagyományokat tovább ápoltuk. Egyik barátunk jóvoltából néhány perces késés következett be az indulásban - az iratok otthon maradtak. Néhányan ezt az időcsúszást kihasználván a parancsnoki tekintetet kijátszva még betértek a közeli áruházba. De remélhetőleg nem zavartak ezek az események senkit, hisz aki bejelentkezik erre a túrára, az lélekben felkészült ezen kis apró malőrökre. Igaz a tervezettnél szűk fél órával később, de még is elindultak buszaink. Az utazást csak egy nagyváradi kényszerpihenő zavarhatta volna meg. De ezt sokan észre sem vették, mert vagy alvással, vagy pedig a jókedv megalapozásával hangolódtak rá az útra. A sofőrökkel való megállapodás alapján egyetlen egészségügyi pihenőt beszéltünk meg, egy civilizációtól mentes területen. Sokan nagyon várták már ezt a pillanatot, számukra az eddigi két-három órás út is igen hosszúnak bizonyult.
Bánffyhunyadnál a főútról lekanyarodva már egyre jobb idő fogadott. Lassan elvonultak a felhők, és a kék égen megjelenő nap bizakodásra adott okot. Nagykalotát elhagyva egy újabb alsóbb rendű útra kanyarodtunk, és itt kisebb meglepetés fogadott. Egy táblán útlezárásokra hívták fel figyelmünket, ráadásul pont a kiindulópontunk felé. Szerencsére a kiegészítő táblán lévő dátum éppen aznap járt le, így kisebb gondolkodás után még is csak tovább haladtunk. A röpke négy órás utazás után meg is érkeztünk kiindulópontunk településére, ahol a következő feladat várt ránk: megtalálni tervezett utunk kezdőpontját. Mivel a csapatból még senki sem járt ezen a vidéken, ezért egy alkalmas helyen megállítottuk buszainkat, és közöltük a résztvevőkkel, hogy most már rajtuk a sor.
Várakozáson felül igen gyorsan összeszedte magát a túrára jelentkező 102 ember. Az indulókép (három képből összeállított panorámakép) elkészítése után fél 10 körül elindult a "lakodalmas menet" Bandi vezetésével. Hamar rátaláltunk a Vár-patak völgyére, innen már sínen voltunk. A nagyszerű látványt nyújtó hömpölygő tömeg mellett többeket elbűvölt a jeges patak látványa. Kényelmes tempóban haladtunk a völgyben, a csapat fegyelmezetten, viszonylag egyszerre mozgott. Igaz a völgybe nem sütött be a nap, de a zúzmarás fenyők, a kék ég és a napsütés mindenki számára lelkesítően hatott. A túrán nem sok emberrel találkoztunk, a völgy elején szembe jött velünk egy szekérfogat, kinek vezetőjével a túra végén még találkoztunk, rajtuk kívül pedig senkivel. Egy szűk óra múlva feltűnt előttünk első célunk, az igen impozáns Pozsár-kő déli fala. Még egy fél órát haladva elértünk a Pozsár-kőhöz felvezető út kezdőpontjához. Ebben az elágazásban ismét megvártuk a csapat végét, majd továbbindultunk a lassan emelkedő úton. Nem egészen negyed óra múlva elértünk egy hídhoz, mely az út jobb oldala mentén lévő patak felett ívelt át. Ezen áthaladva ragyogó napfényben emelkedtünk a széles, kanyargós úton, amely a kőtől nyugatra helyezkedett el. Egy újabb negyed óra múlva egy tisztásra értünk, ahonnan más arcát mutatta első célunk. Innen láttuk meg először a második sziklaormot is és a Vigyázó kupolája is feltűnt. Erről a tisztásról úgy haladtunk tovább a Pozsár-kőtől északra lévő nyereg felé, hogy egy kicsit vesztettünk a szintből, majd az erdőn áthaladva láthatóvá vált a nyereg, melyre egy kissé meredek kaptató vezetett. A nyeregbe a völgytől egy órányi sétával jutott fel a csapat.
Mivel éppen dél volt, ezért egy ebédszünetet rendeltünk el. A teljesen szélcsendes, napsütötte hely éppen alkalmas volt erre. Két társunk közben elindult felderíteni a kőre felvezető út állapotát. Rövidesen el is érték, és visszaszóltak telefonon, hogy járható, de óvatosságot igényel. A félórás ebéd befejeztével a csapat nagy része elindult a kő felé, akik pedig nem akarták bevállalni, tovább haladtak lassan felfelé. Az út valóban nem volt kritikus, nagyon kitett sem volt, így már egy újabb negyedóra múlva már készülhettek a csúcsfotók a Pozsár-kő keresztjénél. Igen szép kilátásban volt részünk. Jól kivehető volt eddig utunk, nyugatra pedig a Vigyázó tömbje zárta a látóhatárt.
A táj szépségének csodálata és a fényképek elkészítése után óvatosan elindultunk visszafelé. A nyereg után néhány percig követtük az észak felé haladó utat, majd észak-keleti irányba, a második kő felé kanyarodtunk, egy közepesen erős kaptatón. A Pozsár-kőtől bő fél órára értük el a József- és az Orosz-csúcs közötti nyergecskét. Habár a József-kő közelsége, az rávezető út és a kilátás igen csábító volt, de rövid mérlegelés után úgy döntöttünk, erre a kőre biztonsági okok miatt nem megyünk ki ezen a napon. Így az utolsó emelkedő felé fordultunk, és még két óra előtt feljutottunk utunk legmagasabb pontjára. A GPS 1294 m-t mutatott. Az Orosz-csúcsra, ami csupán néhány méternyi mászást lett volna, de csak igen korlátozott kilátást adott volna, már nem másztunk ki. Helyette a 100 ember egymást átölelve egy óriási kört alkotott és közösen elénekelte a Himnuszt. Ezután jó néhány pezsgős üveget kibontottunk, melynek tartalma az utolsó cseppig elfogyott. Ötödjére voltunk együtt így, persze első alkalommal még csak 17-en álltunk a Mező-havas tetején.
Már csak egyetlen feladat maradt hátra, vissza kellett térni a buszhoz. A követ észak felé megkerülve elindultunk lefelé, itt már eltérő sebességgel. A csoport vége lassú, kényelmes tempóban közelítette meg a települést (én is itt voltam), így a házakhoz leérve a késő délutáni fényekről már lemaradtunk. Beszéltünk az öreggel, akivel reggel találkoztunk, földet akart nekünk eladni. Majd követve a többieket, akik letértek a gerincről, először visszatértünk a patakvölgybe, majd még 5 óra előtt a buszokhoz. Miután mindenki megkerült és leellenőriztük a létszámot, sofőrjeink elindultak velünk hazafelé. Egy egészségügyi szünetet tartva már 9 óra előtt mindkét busz megérkezett a kiindulópontra.
Akik jól érezték magukat a túrán, valószínű jövőre ismét csatlakoznak hozzánk. Hogy hányan? Majd kiderül... A visszajelzések szerint már többen vannak, akik szeretnék befizetni a 2011-es évzáró túra költségét ;-)
A bejárt útvonal
