Sátán / Satan

Szlovákia, Magas-Tátra

Az első önálló mászásunk a Tátrában télen

Az órát háromnegyed ötre húztuk, de Sanyi és én is már 4 órakor felébredtünk. Kipihentnek éreztük magunkat a bő 7 órás alvás után, ezért elhatároztuk, hogy előrébb hozzuk az indulás időpontját. Csomagjainkat már este összepakoltuk, így a szokásos reggeli tevékenység csak teafőzéssel egészült ki. Közben Andit is felkeltettük. Számára egy kicsit korainak tűnt az ébredés, de szótlanul végezte dolgát.

A cuccainkat lepakoltuk a kocsiba, és 5:10-kor elindultunk Hrabusiceről. A hőmérő -15 °C-ot mutatott az indulás pillanatában. Egy bő háromnegyed óra múlva már az 1350 m magasan lévő Csorba-tónál voltunk, ahová alul a főúton, Tatranska Strba érintésével jutottunk. Itt már csak -5 °C volt. Átöltöztünk, felszereléseinket összerendeztük, és fél 7-kor, még sötétben indultunk el. Tempósan haladtunk a Fátyol-vízesés felé. Jól kitaposott út vezetett idáig. Téli időszakban eddig van nyitva az út a turisták előtt. Egy kicsit több mint félúton kinyílt előttünk a táj. Szemben a Csorbai-csúcs zárta le a völgyet, jobbra a Bástya-gerinc, balra pedig a Szoliszkó-gerinc csúcsai, tornyai vettek körül. Hátunk mögött kelt fel a nap, és ezáltal részesei lehettünk egy csodás színjátéknak, amikor a Nap a hegyeket először lilára, majd rózsaszínre, pirosra, sárgára végül pedig fehérre festette. A szintidőt remekül tartottuk, másfél órán belül már a megfagyott vízesésnél voltunk. A téli út a csúcsok felé nem a vízesés bal oldalán, hanem a jobb oldalán vezet. Több nyom is volt tovább, habár már jóval kevesebb, mint idáig. A Felső-Fátyol-tóhoz felkapaszkodva jól látszott tovább az út a beszállásig, az 1943 m magasan lévő Alsó-Zerge-tóig. Egy szélcsendes helyet keresve napsütésben megreggeliztünk, forró teát iszogatva átmelegítettük magunkat. Ezután felvettük a beülőket, elhelyeztük magunkon az esetlegesen használandó eszközöket (karabinereket, reversot, pruszik köteleket, hevedereket, szegeket, kalapácsokat, jégcsavarokat).

9:15-kor indultunk erről a helyről. Előttünk rég nem járhattak, egyetlen nyomot sem láttunk. Itt még nem kötöttük össze magunkat, illetve a hágóvasat sem vettük fel, nem volt rá szükség. Gyula bácsi leírása alapján a padhoz kell elérni, és innen az egyik kuloárban kell tovább haladni a csúcs felé. A padig jó minőségű havon tudtunk haladni, és elkezdtük keresztezni a kuloárokat. A leírás által említett utolsó bordát már nem kereszteztük. Ennek bal oldali kuloárjában kellő mennyiségű havat láttunk, viszonylag kevés sziklás betéttel, és meredekségét számunkra teljesíthetőnek ítéltük meg. Még a padon felvettük hágóvasainkat, összekötöttük magunkat, és így indultunk tovább. Először Sanyi vezette a partit, Andi középen, én pedig hátul voltam. Egy jó ideig árnyékban vezetett utunk. Általában kemény, de nem túl jeges terepen, firnes szakaszok csak nagyon kevés helyen voltak. Jó tempóban haladtunk felfelé, míg el nem értük a kuloár azon részére, ahová már besütött a nap. Innentől kezdve egyre több szakasz vált süppedőssé, ami nehezítette a tovább jutást. Sanyi jó erőben volt, így elől remekül rúgta a lépcsőket. Ahogyan emelkedtünk egyre lassabban haladtunk, melynek fő oka a hó állapota volt, egyre több nehezebben teljesíthető szakaszt értünk el. A Lorenz-hágót figyelve próbáltuk megállapítani magasságunk helyét. A felső negyedében rám jutott egy igen kemény, talán az egyik legnehezebb szakasz, ahol hol derékig, hol pedig közel mellig beszakadva tudtam felküzdeni magam. Váltás után a szikla közelében Sanyinak egy jobb útra sikerült rátalálni. Hátrafelé pillantva egyre több csúcs bukkant fel. Itt már a Szoliszkó-gerincen is átláttunk, így már tudtuk, hogy nem kell sokat emelkednünk.

Az út végén kissé jobbra tértünk, és először Sanyi, majd Andi, végül pedig én jutottam fel a Sátán déli ormára, az első önálló téli tátrai csúcsunkra. A csúcson örömmel üdvözöltük egymást. Egyetlen felhő sem volt az égen, és a szinte szélcsendes csúcson csodálatos látvány fogadott bennünket. Ismerős csúcsok vettek körül. Jó volt ezek között látni több, tavaly mászott csúcsot, a Tátra-csúcsot, a Tengerszem-csúcsot, az Ökör-hát-tornyot, a Furkota-csúcsot. Sanyi egy másik ajándékot is kapott ezen a hétvégén. Túra klubunk egyik jelvényét kitűzhette Andinak, melyet nagy-nagy örömmel végre is hajtott a büszke apa. Ezzel a teljesítménnyel a 11. tagot üdvözölhettük sorunkban. A csúcsfotók elkészítése után átmentünk az északi oromra is. A csúcs-csoki és némi tea elfogyasztása, illetve még néhány fotó elkészítése után elindultunk lefelé.

Jól haladtunk, kezdetben még nem tapadt a hó. A kuloár közepe tájékán már rosszabb hóállapotok fogadtak, egyre többet kellett a vasakból a havat kiverni. Ennek ellenére jó tempóban vesztettük a szintet. Néhány sziklás rész nehezítette a haladást, de ezeken egymást csákányról biztosítva biztonságosan átjutottunk.

A padról leérve levettük a hágóvasat, elraktuk a kötelet, a beülőket és az eszközöket. Rövid ideig pihentünk, ettünk néhány tojást és csokit, és nem sokkal négy óra után tovább indultunk. A vízeséshez még viszonylag világosban leértünk, majd a fénylámpák fényénél háromnegyed hatkor, bő 11 órával az indulás után megérkeztünk a parkolóba. Ezután rövid pakolás következett. Sanyi vezetésével pedig nem sokkal 11 óra után épségben tértünk haza.

Az Alsó-Zerge-tótól a képen látható úton jutottunk fel a csúcsra.

Az út albuma

Kapcsolódó album, beszámoló