Kataraktália, avagy a rézbányai vízijátékok
Czárán Gyula a dél-bihari vízeséseket nevezte el Kataraktáliának. Nem sokan ismerik ezt a területet, hiszen a környéken uránbányászat folyt, így erre a területre sokáig senki sem léphetett. A térképen semmi sem jelzi azt, hogy milyen csodálatos vidék ez, a vízesések nem szerepelnek a turistatérképen sem. Jelzett út nem létezik, de sok esetben még út sem. Elhagyatott, ritkán járt vidék ez, de telis-teli csodákkal.
A fő látványosságot a 32 km2-nyi területeten lévő vízesések adják, nem is akármilyen méretben. Itt van az igen impozáns Szentháromság-vízesés, melyet a Hotorán-patak 80 m-es Szervác-Pográc-Bonifác vízesése, a Fontinyel patak 60 m-es, illetve a Cârligoi patak 40 m-es vízesése alkot. De csodálatra méltó a Menyasszonyfátyol-vízesés is, amely hosszú uszályával ámulatra készteti a vándort. Ezenkívül izgalmas feladat beereszkedni az Amazon-vízeséshez. No, és itt van még az Apród-vízesés, a Bellavista-vízesés, az Ezüstlétra-vízesés, a Két-fél-esés, az Olvasó-vízesés és a Piculálák is. Általában két naposra szokták tervezni a terület bejárását. Egyik napon a Szélső-patak, a másikon pedig a Bihar-patak vízeséseit lehet bejárni. Egy hosszabb nap keretében akár végig lehet járni a területet, de ehhez fontos, hogy ismerjük a terepet, illetve nem árt megfelelő fizikai erőnlét sem. Az eredeti Czárán-féle felső körút közel 30 km-es volt, 1500-2000 m szintkülönbséggel. Nem szabad lebecsülni ezt az utat! Hozzá kell vennünk azt, hogy sok helyen út sincs, hanem a köveken, sziklákon, térdig érő növényzetben, úttalan utakon kell haladni. Ekkor már érezhető, hogy egy igen izgalmas kihívás elé néz, ki erre a tájra teszi a lábát. De megéri a fáradtságot, hogy megcsodáljuk a Biharmezei-Fekete-Körös forráságainak vízeséseit.
Előzmények
A régóta tervezett Hohe Wandos mászásunk már a hét elején megkérdőjeleződött, az időjósok nem sok jóval kecsegtettek. Hét közepén egyre jobban körvonalazódott, hogy nem érdemes Ausztria felé venni az irányt. Kolozsvár környékén viszonylag jó időt jósoltak, ezért egy erdélyi mászás gondolata is felvetődött, de Andris kisebb sérülése miatt három fősre zsugorodott a létszám. Ehhez pedig hozzáadódott még az is, hogy azért kisebb esőket mindenhol jeleztek. Így én inkább egy túrában kezdtem el gondolkodni. Mivel csapadék várható volt, de nem komoly mennyiségben, ezért egy völgytúrát részesítettem előnyben. Már tavaly is tervezgettem a dél-bihari vízesések megtekintését, erre most éppen ideális lett az alkalom. Ráadásul bőven van víz a patakokban, így csütörtök estére véglegesítettem tervem. Már csak ember kell hozzá. Sanyinak megtetszett a gondolat, Andival csatlakozott is. Mivel több embert nem érdekelt ebben az időpontban, így hárman vágtunk neki.
Czárán Gyula nyomdokain a Dél-Bihar rejtett vízeséseihez
Reggel, a megbeszéltek szerint, fél 5-kor már a Bornemissza utcán voltam a kocsival. Rövid pakolás után el is indultunk. Az út ismerős, Félixfürdő és Belényes között meglehetősen rossz, utána tűrhető. Mindezek ellenére jó tempóban haladtunk. Kerpenyédre (Cărpinet) szűk 3 óra alatt meg is éreztünk. Innen még 12 km Biharmező (Poiana), ahová hol föld úton, hol pedig a vártnál jobb, aszfaltozott úton haladtunk. Biharmezőtől pedig egy erdei úton érkeztünk meg kiindulópontunkra, Körösköz-mezőre (Poiana între Crisuri). Itt egyesül a Holló, a Bihar és a Szélső-patak vize. 187 km-t mutatott a kilométerjelző, amit 3 és fél óra alatt tettünk meg.
Az előrejelzésekkel ellentétben szépen sütött a nap, jó idő volt. Már majdnem végeztünk az átöltözéssel és pakolással, amikor két gépkocsi érkezett meg. Oda is jöttek hozzánk, szóba elegyedtünk. Megkérdezték, hogy merre tartunk. Mondtuk nekik, hogy körbe szeretnénk járni a vízeséseket. Megkérdeztük tőle, hogy szerinte mennyi idő ez. Mintha el akart volna ijeszteni, kifejtette, hogy akár 18 óra is lehet vagy akár még több. Persze, ha ismerjük az utat, akkor rövidebb. Aztán további "megnyugtatásként" mondta, hogy akár medvével is találkozhatunk. Végül is nyugtáztuk a dolgot, felvettük zsákjainkat, és fél 9 körül elindultunk első célpontunk, a Szentháromság-vízesés felé. A vasúti sínek alatt áthaladva a Szélső-patak mentén haladó utat követtük, mindaddig, amíg el nem fogyott. Az út mellett egyébként ismerős tavaszi virágok nyíltak: ínfű, csillaghúr, veronika, nefelejcs, tüdőfű, zergevirág stb. Egy ponton az út helyét a patak vette át, ezen haladunk felfelé. Vizes időben kissé húzós lehet ez a szakasz, mert hol a fákon, hol pedig a köveken egyensúlyoztunk a patak mentén. Esős időben meglehetősen csúszóssá válhat itt a terep. Egy bő óra múlva már messziről hallottuk a vízesések dübörgését, majd lassan ki is bontakozott. Szemben a Hotorán-patak vízesésének alsó szakasza bontakozott ki. Majd a vízeséshez közeledve a kibontakozott a Fontinyel és a Cârligoi patakok vízesése is. Ezeknek a vízeséseknak Czárán Gyula a Szentháromság nevet adta. Először a jobb oldali, Cârligoi patak vízeséséhez mentünk fel egy ösvényen. Leírások szerint ez egy 40 m-es vízesés, amiből innen csak egy része látszik, de az is nagyon tetszetős. Majd visszatértünk, és a Hotorán-patak vízesésének közelébe mentünk. Ennek a 80 m-es hármas vízesését Szervác, Pongrác, Bonifác eséseknek keresztelt Czárán, utalva arra, hogy az idevezető utat a fagyosszentek idején építette. Innen a teljes vízesés alsó harmada látszik csak, de az így is lenyűgöző. (A leírások szerint a vízeséssel szemben lévő szikláról mindhárom vízesés egyszerre látható, de mi ezt kihagytuk.) A patakon átkelve a Fontinyel-esés felé haladtunk. Megcsodálva ezt is, északi irányba, az utóbbi két vízeséssel párhuzamosan haladó meredek kaptatón folytattuk utunkat. Ezen az úton óvatosan kell közlekedni, mert rengeteg mozgó kő van, nekünk is sikerült néhányat beindítani. Nagyobb létszámú társaságnál ez meglehetősen veszélyes lehet. Illetve vizes, sáros időben igen csak próbára teszi az embert ez az út. De nekünk viszonylag száraz volt, így ha meg is szuszogtatott, de nem fogott ki rajtunk. Itt ösvény nem nagyon van. Illetve mindenfelé van, ami egyenértékű azzal, hogy nincs.
A kaptató egy dózer útra ér, melyen jobbra kanyarodtunk. Ezen haladva néhány perc múlva elérjük a Két-fél-esést, melyet az út kettévág. Majd tovább haladva egyik pillanatról a másikra megszűnt ez az út. Innen az erdőbe visszatérve a szintvonalakra majdnem merőlegesen kaptatunk felfelé keleti irányba, majd déli irányba folytattuk utunk enyhébb emelkedővel. Egyszer sikerült rátalálnunk egy jól kitaposott erdei ösvényre, amely jó irányba haladt. Az ösvény a Cârligoi patakhoz vezetett, annak is egy vízeséséhez (talán az Olvasó-eséshez). A patakon átkelve folytattuk utunkat, immár ösvény nélkül. 10 perc múlva egy szélesebb útra bukkantunk, melyen jobbra folytattuk utunk.
Ez kivezetett a borókás rétre, ahol a szép panorámában gyönyörködtünk. A kocsitól 3 és fél óra telt el idáig, itt egy bő fél órát töltöttünk ebédeléssel, nézelődéssel. A Nagy-Bihar csúcsát és a belőle kiinduló Zanóga felé futó gerincet felhő fedte, a Béli-hegység viszont szépen kirajzolódott. Innen már látszott a Nagy-Bihar oldalából kiinduló patak, melyen a következő vízesésünk volt. A rétről tovább vezetett az út egy nem túl hosszú, enyhe emelkedővel. Majd közel a szintvonalak mentén haladtunk egy szép erdei úton egy fenyvesben. Menetközben többször kereszteztünk vízfolyásokat. Az út mentén szép virágok voltak (harangrojt, madársóska, gólyahír). A tisztástól 50 percre kiérve az erdőből megpillantottuk a Bihar-patak felső ágát, a Fekete-Körös legfelső forráságát. Néhány perc múlva a patakhoz érve pedig a Bellavista-vízesés mutatta meg magát. A hó nemrég olvadt el ezen a terület, a patak mentén még foltokban meg is maradt. Kicsit feljebb mászva szépen kirajzolódott a vízesés egyik különleges része. A patak két része egy ponton egyesül, majd újból szétválik, ezáltal egy X betűt rajzol ki. A patak partján kora tavaszi virágok nyíltak (farkasboroszlán, berki szellőrózsa), jelezvén, hogy itt még nemrég múlt el a tél.
A patakot keresztezve az ösvényen továbbhaladtunk, amely elvezetett egy vadászles mellett. Innentől kezdve ereszkedik az út lefelé. Ahogyan ez az út elérte a fővölgyet átkeltünk a patak túlsó oldalára (a Bellavistától szűk egy órára). Innen a hegyoldalban haladva a térdig, combig érő növényzetben másztunk felfelé. Egy sziklát alulról kerülve meghallottuk a következő vízesés robaját. Majd a patakon történő átkelés után szűk 10 perc múlva meg is láttuk azt. Már túránk során ez a sokadik vízesés, de mégis csodálatra méltó ez az Amazon-vízesés is. Ugyanott tértünk vissza, ahol feljöttünk, és haladtunk tovább a patak mentén lefelé. Az út szélén egy kosborfajtát, fehér madársisakot is láttunk. Nem messze az Amazontól, néhány percre balra észrevettük az alattunk futó patakban az Apród-vízesést, melyhez leereszkedtünk. A magas vízállás miatt nem tudtunk rajta átkelni, így csak a patak ezen oldaláról láttuk, de így is nagyon hatásos.
Visszatérve az útra pár perc múlva a jobb oldalon egy alagutat találtunk. Ezen áthaladva nemsokára eljutottunk az igen látványos Menyasszonyuszály-, illetve a felette lévő Menyasszonyfátyol-vízesésekhez. (Az eredeti Czárán-kalauz szerint a Menyasszonyfátyoltól Ny felé kanyarodva az Alsó-menedékház-üreg mellett ÉK felé visszakanyarodva érhetjük el az Illés-patakot. Itt a patak mellett van a másik sziklaüreg, a Felső-menedékház, felette pedig az Ezüstlétra-vízesés.) Mi a kalauztól eltérően visszatértünk a Bihar-patakhoz. Elérve az Illés-patak bejáratát, a patak melletti bal oldali gerincen találtunk egy "házi" jelzésű utat. Ezen nagyon hosszan emelkedve egyszer bal oldalra tértünk le és találtunk egy, a leírásnak megfelelő vízesést: "megtaláljuk az Ezüstlétra hosszú esését, mely nem szabadesés, de ahogyan a habzó víz legördül a köveken, rászolgál a nevére!". A Bihar-pataktól igen jól tempóban haladva közel 50 perc telt el. De most már úgy gondolom, még sem az Ezüstlétrát találtuk meg, mert a Mátyás-féle térkép szerint keresztezni kellett volna egy patakot, amit mi nem tettünk meg. Néhány kép elkészítése után visszatértünk ugyanezen az úton, majd lesétáltunk a kocsi felé. Útközben még felbaktattunk a sínekhez, amely a rajta lévő írás szerint 1894-ben készült Diósgyőrben. A kocsihoz szűk 10 óra múlva értünk vissza. Átöltözés és egy kis uzsonnázás után elindultunk hazafelé. Útközben a réten még megálltunk néhány kosbort (békakontyot, sarkvirágot) fényképezni, illetve beszélgetni egy helyi lakossal.
Az út visszafelé nem esett valami túl jól, a legrosszabb részekhez érve már besötétedett. Kissé későn, fél 12 felé pedig sikerült ágyba kerülnöm, egy igen szép túra után.
Bejárt útvonal:
