Sárkány / Vârful Cearcanul

Románia, Máramarosi-havasok

Sárkány-próba

Reggel már korán, hat óra körül felébredek. Kinézek az ablakon, de még borultabb az idő, mint tegnap. A mai program a Sárkány lenne, de teljesen felhőben van. Kicsit még visszafekszem, de nem tudok aludni. Fél hét körül lemegyünk Amival az étkezőbe egy kávét inni. Elég álmosan vagyunk, mert kissé hosszúra nyúlt az éjszaka. Imit is felébresztjük szöszmötölésünkkel. Nem sietünk, ráérünk. Lassan elindítjuk az étkezés előkészületeit. A menü: rántotta, bundás kenyér, tea. Nyolc körül már mindenki lent van, jó hangulatban telik a reggeli. Mivel az idő nem sokat javul, ezért elhatározzuk, hogy felmegyünk a hágóba, aztán sétálunk egy pár órát.

Fél 11 körül érünk fel kiindulópontunkra. Méteres hófalak vannak az út két oldalán, és beértünk a felhőbe is. Sok esélyünk nincs a csúcsra való feljutásra. Egyrészt nem túl korán indulunk, másrészt az időjárási feltételek finoman szólva is rosszak. Összepakolunk, és bevetjük magunkat a hóba. A legnagyobb meglepetésünkre egészen jól tart. Zsolti a hótalppal elöl halad, szépen libasorban a többiek. Jó látványt nyújt ismét a 15 fős csapat. Kicsit jobbak a látási viszonyok, mint tegnap, de csak épp a gerincet és az azt szegélyező fákat látjuk. Egészen jól haladunk. Majd kissé feltámad a szél, előkerülnek a síszemüvegek és maszkok a hátizsákokból. Az út egészen kellemes, enyhén emelkedik. Sajnos nem sokat látunk a körülöttünk lévő tájból, csak pár másodpercre mutatja meg magát néhányszor. Egy-egy helyen a szél nagy mennyiségben összehordta a havat. Ilyenkor elég nehéz menni a térdig, combközépig érő hóban. A hótalp ismét bizonyított, Zsolti jóval gyorsabban tud haladni. Amikor elérjük az esztana térségét a szél igen erősen fúj, nagyon hideg van. A GPS-es térkép ezt a helyet találóan tundrának nevezi. Nagyon jó fotótéma ez a világtól elzárt terület. Lassan ellep bennünket a felhő, mindenütt csak a nagy fehérség. A gerincet követjük továbbra is. Irányba állítjuk magunkat és haladunk tovább az 1690 m magaslat felé (Muntele Tifa). Ahogyan egyre feljebb érünk, egyre zordabb az idő. Erősödik a szél, a látótávolság csökken. Nem egészen két órája vagyunk úton, de még az út felét sem tettük meg, sem távolságban sem szintben. Elvileg még haladhatunk tovább, de egyre reménytelenebb a feljutás esélye. Persze igazából nem is úgy indultunk el, de menetközben még is belejöttünk. Egyre jobban összetömörítjük a csapatot, mert a nyomok pillanatok alatt eltűnnek, és már csak néhány tíz méteres a látótávolság. A szél tovább erősödik, szinte már semmi sem látszik belőlünk, minden kiálló részünket eltakarjuk. Szerencsére a felszereléssel nincs gond. Aztán hozunk egy döntést, az egy km-re lévő 1671 m magas Hajmarut nevezzük meg végcélként.

A szél tovább erősödik, meglehetősen hideg van. Ami egy újabb réteget vesz magára, de egy óvatlan pillanatban elengedi a kesztyűit, azok pedig elkezdenek repülni. Igaz van pót, de nem akarom, hogy ezek elvesszenek, utánuk eredek. De ahogyan letérek az útról, térdig süppedek a hóban. A szél pedig görgeti előttem a kesztyűket. Amikor már majdnem utolérem, ismét arrébb löki. Mintha egy macska játszana az egérrel. Minden erőmet összeszedem, és elkapom az egyiket. De a másik kicsúszott, repül tovább. Még néhány perc és egy szélcsendesebb helyen sikerül a másodikat is megfognom. No, ez nem hiányzott! Kidöglöttem, mint a kutya. De annak azért örülök, hogy csak sikerült visszaszereznem. Mire visszaérek Amihoz a többiek eltűntek. Kissé nehezen veszem még most is a levegőt, de elindulunk utánuk. A nyomok többé-kevésbé követhetők a tejfölszerű felhőben. Majd egyszer megpillantjuk a csapatot. A szél elől összetömörültek, várnak bennünket. Itt már óriási széllökések vannak. Felvetem, hogy mi lenne, ha ezt a helyet szavaznánk meg a végcélként. Úgy érzem nincs miért tovább menni. Nagyjából félúton vagyunk, két és fél óra telt el. Jó esetben négyre érnénk fel a csúcsra, de ekkor visszafelé már besötétedne ránk. Ezt pedig nem akarom. Ráadásul innentől kezdve semmit sem látnánk. Néhányan még tovább mennének, de a csapat nagy része beéri ennyivel is. 13:15 - csúcsfotó és indulás lefelé. Nagy bátran el is indul a csapat, de az első métereknél elvesztik a visszavezető nyomokat, és teljesen rossz irányba mennek. Így aztán elő a GPS-t, és ennek segítségével visszamegyünk arra az útra, ahol feljöttünk. Az esztenához visszaérve már csendesedik a szél, habár még itt is eléggé fúj. Aztán még néhány méter, és ismét egész "jó" idő lesz. Kissé oszlik a felhő is. Megjelenik a Galac északi gerince, amin már háromszor próbáltunk télen feljutni óriási hóban, sikertelenül. A gerincen a Nap megsüti a Juharost, melynek csúcsán egy hónappal ezelőtt álltunk. Jó érzés így látni. Teljesen más rápillantani, mint a többi csúcsra, melyekhez még nem kötnek élmények. Visszafelé még néhányan motorizálták magukat, a helyi erők motoros szánkózással szórakoztatták a csapat néhány tagját. Három óra után nem sokkal értünk vissza a kocsikhoz, kellemes séta volt.

A nap további része is nagyon jó hangulatban telik: szauna, beszélgetések, óriási lakoma (oldalas, töltött káposzta, rántotta, palacsinta), némi italozás, gitár és éneklés.

A megtett út

Az út albuma