Visszaemlékezés erre az útra (2010. január)
A tavalyi sikeres Mont Blanc mászásunk után már ősz végén kiszemeltük következő hegyet, melyre fel szeretnénk jutni, ez pedig a 4545 m magas Dom volt. Igaz ez Európa 6. legmagasabb hegye, de Svájc legmagasabb hegyének is tartják, mivel az előző négy csúcs (Dufourspitze, Nordend, Zumsteinspitze, Signalkuppe) a svájci-olasz határon található. Habár normál útja csak PD, II-es nehézségű, de viszonylag hosszú és elég tekintélyes, ~1700 m szintemelkedéssel rendelkezik. Ettől függetlenül úgy tűnt, alkalmas célpont lesz a 2006. évre.
A túrára a hagyományokhoz híven augusztus közepén került sor. Szombaton délután megérkezünk Randába, és a település déli határában lévő igen kellemes kempingben szállunk meg. Vasárnap reggel rossz idő fogad, esik az eső. Összepakoljuk felszereléseinket és elindulunk aznapi célunk, a 2940 m magasságban lévő Domhütte felé. Jól jelzett, kitáblázott út vezet fel a menedékházba. A szürke fellegek eltakarják a tájat, nem sokat látunk, hogy mi is van körülöttünk. Az Europahütte után lévő, részben biztosított, sziklás úton már havas eső fogad, de ettől független jól és biztonságosan haladunk. A több mint 1500 m szintemelkedést 5 óra alatt tesszük meg. A házban az igen mogorva tulajdonos fogad. Andrásnak és Misinek egy negyedórát engedélyez, hogy a házban maradjanak, miután kiderül, ők sátrazni szeretnének. Mivel kettéválik a csapat, ezért megállapodunk, hogy fél ötkor ott leszünk a sátruknál. Este kissé gyorsabban dobog mindannyiunk szíve, de nem az izgalomtól, nyilván nem volt akklimatizáció. De ettől függetlenül más bajunk (fejfájás, hányinger) nincs. Elalvás előtt kapom az SMS-t, miszerint a következő napra még nem mondanak igazán jó időt, de az azutánira igen. Mivel azonban nem tudunk szólni már a két fiúnak, ezért marad az eredeti terv, holnap reggel háromkor kelünk.
Reggel néhány társunknak nem nagyon akaródzik korán kelni, lassan készülődnek. Így kissé megkésve, kevéssel fél ötkor indulunk. A sátor, ahol a fiúk alszanak, nincs messze, így csak pár percet késünk. De még ők sem készültek el, ezért várunk. Viszont elég hideg van ácsorgáshoz, ezért egy negyedóra múlva Zsoltival és Dicivel, akivel egy partit alkotunk, lassan elindulunk. A Festi-gleccserre történő fellépés előtt felvesszük hágóvasainkat és összekötjük magunkat. Az út jól követhető, sokan haladtak előttünk. Igaz több hasadék is van az úton, de ezeket többnyire nem kell kereszteznünk, csak néhány kisebben kell átkelnünk. Időközben megvirrad, és hátrafelé pillantva csodálatos látványban van részünk, ahogyan a nap különböző színekben megvilágítja a mögöttünk lévő hegyeket. A gleccsert elhagyva egy II-es erősségű sziklás betét következik, melynek elején fix kötél biztosítja az utat. Háromnegyed kilenckor érjük el a 3723 m magasan lévő Festi-nyerget (Festijoch). A következő parti egy negyedóra múlva ott van mellettünk, de az út felénél sem vagyunk még. Mögöttünk baljós fekete felhők gyülekeznek. A Hobärg-gleccseren nyoma sincs a normál útnak, a tegnapi havazás eltüntette a nyomvonalat. A másik, a Festigraton haladó útra (AD+, III+) nem érezzük magunkat felkészültnek, ezért egyetlen választásunk marad, a visszafordulás. A ház előtti szavazás eredménye pedig az lesz, hogy nem maradunk tovább, levonulunk a hegyről.
Út a Domhüttétől a Festijochig
Másnap reggel korán kelek, a kempingben csodálatos, napos, teljesen felhőtlen idő fogad. Talán, ha fennmaradunk, akkor lett volna esélyünk feljutni a csúcsra, de a csúcs most 3000 m-re magasodik felénk.
